Álomkert Kft. - Kert és Park építés

Álomkert, Kert és Park építés Levelek
Kert Park építés szolgáltatások

Szolgáltatások

Tervezés

A kertterv három alapvető lépésen keresztül valósul meg.
Első, hogy tisztázzuk mire is szeretnénk azt használni, konkretizáljuk annak feladatát. Itt kell eldöntenünk, hogy haszon, dísz, vagy mindkettő előnyét szeretnénk élvezni, valamint, hogy szeretnénk-e benne pl. grillezőt, játszóteret építeni.
Második lépés a funkcióséma felvázolása. Ekkor határozzuk meg az elhelyezni kívánt létesítmények helyigényét, egymáshoz való kapcsolatát, és ennek megfelelően a legcélszerűbb elrendezését.
A harmadik és a tervezés befejező szakaszában elképzeléseinket vetjük papírra, először csak nagyvonalakban, majd azokat konkretizálva.
Összességében a kert egy mesterségesen létrehozott és fenntartott élettér, aminek legyen funkcionális vagy ornamentális szerepe, de annak saját magunk megelégedését kell szolgálnia. Cégünk a tervezés kezdeti szakaszában már bevonja a tulajdonost, hogy annak igényének megfelelő terv készülhessen.

Kertépítés

A jól megépített kert funkciói mellett esztétikai érzékünket is szolgálja, mely a körültekintően elkészített tervvel kezdődik. Az építési technikák megfelelő alkalmazásával hosszú ideig szolgálhatja fizikai és szellemi felüdülésünket. Cégünk a tereprendezéstől kezdődően, a járófelületeken és öntözőberendezések át, a növénytelepítésig elvégzi a kertépítés komplex munkáit.

Kertgondozás

A már kész kert is folyamatos gondozást igényel. A növények metszésével kordában tarthatjuk azok burjánzását, vagy éppen egy kellő időben elvégzett ifjító metszéssel felfrissíthetjük, ezáltal az új hajtásaikon dúsabb, nagyobb virágokat hozhatnak. Folyamatos gondozást, nyírást igényel a sövény és a gyep is, csak a kellő időben és gyakorisággal elvégzett visszavágások tükrében várhatjuk el tőlük esztétikai és funkcionális szerepük megfelelő betöltését. Cégünk vállalja dísznövények, örökzöldek, gyümölcsfák és cserjék szakszerű metszését, gyepek nyírását, szellőztetését.

Füvesítés

A fűvel borított zöldfelületet a kertészetben pázsit, vagy gyep fogalmakkal különböztetik meg. A pázsit a talajt szőnyegszerűen befedő, finomlevelű fűfajokból álló, rövidre nyírt növénytársulása. A gyep viszonylagosan igénytelenebb, bokros füvekből, esetlegesen kétszikű növényekből álló társulás. A füves területeket funkciók szerint csoportosíthatjuk, mint pl. dísz-, sport-, virágos, vagy külterjes gyepfelületként. Füvesítést végezhetjük magvetéssel, vagy gyepszőnyeg leterítésével, értelemszerűen az utóbbinál, már egyszerre kész felületet kapunk.
Az utóbbi időkben egyre nagyobb igény mutatkozik a vakondháló alkalmazására, melyet a füvesítés előtt helyezünk a talajra, így megakadályozzuk, hogy a vakondok a felszínre jussanak, így gyepünket nem csúfítják el a vakondtúrások. Cégünk vállalja új gyepfelületek kialakítását, a régi felújítását, szellőztetését, legyen szó gyepszőnyeg lefektetéséről, vagy fűmaggal történő telepítésről. Ne feledjük, a gyep olyan a kertben, mint az alap a házépítésben!

Automata öntözőberendezés

Már a tervezés kezdeti szakaszában érdemes eldönteni, hogy milyen módon kívánjuk megoldani kertünk öntözését. Sokszor megoldhatatlan kertek kézi öntözése fizikálisan és időben, az automata öntözőrendszer egész szezonban megoldja problémánkat. Első lépés az öntözési terv elkészítése a gerinc és zónavezetékekkel, valamint a szórófejek szakszerű elhelyezésével. Egy telepített automata öntözőrendszer nem igényel komolyabb karbantartást, azonban minden évben, ősz végén el kell végezni annak ürítését, hogy a fagy feszítő ereje ne tudjon kárt tenni benne. Ezen öntözési módszer nem tűnik bonyolultnak, de érdemes szakember segítségét kérnünk, a tanulópénz, ez esetben is túl sok lehet. Cégünk, vállalja a tervezéstől kezdődően a kivitelezésig az automata öntözőrendszerek szakszerű telepítését.

Kerti objektumok

A megfelelő helyen, megfelelő formában lévő kerti objektum funkciója betöltése mellett optikai súlypontot is képez kertünkben, ezért különösen ajánlott annak kellő mérlegelése, a döntés előtt. Gondoljunk csak a gyermekjátszó, grillező, pergola, kerítések, szerszámtároló, vagy éppen az egyik eldugott sarokban lévő kerti pihenő képére! Mennyire fontos például azok megfelelő elhelyezése mellett a stabil rögzítés, balesetmentesség! A tervezővel megbeszéltek után fontos konzultálni a kivitelezővel, hogy ezen, lényeges kerti objektumok a megelégedésünket szolgálják. Cégünk vállalja a kerítéstől kezdődően a pergolákig, a kertbe elhelyezhető tárgyak, épületek, műtárgyak, létesítmények szakszerű megépítését.

Térburkolat

A kellőképpen megtervezett és kivitelezett térburkolatok meghatározó szerepet töltenek be kertünk összképében, esztétikai szempontokon kívül, figyelembe kell venni azok funkcionális szerepét is. A terhelhetőséget figyelembe véve némileg eltérhet azok alapozása, ám felületi vízelvezetését mindenkor ajánlott figyelembe venni. Mindegy, hogy zárt, vagy némileg oldottabb formát választunk, célszerű azokat úgy elkészíteni, hogy élettartamuk hosszú idejű legyen. Cégünk vállalja kerti utak, autóbejárók, ösvények, járdák, tipegők elkészítését, a megrendelővel egyeztetettek alapján.